Öt kulcsszó III. rész

Jólét

“…a vállalkozás és az erőfeszítések pénzzé és más anyagi javakká való átlényegülése…”

(Jim Rohn: A jólét és boldogság 7 stratégiája)

Kajárik Béla szerint ahány ember él a Földön annyi valóság létezik. Mennyire igaz ez! Ahány emberi élet annyi szemléletmód, annyi uralkodó gondolat és annyi következmény. Még az egy időben, azonos helyen történő eseményeket is mennyire másként élik meg a bennük résztvevő emberek. Lehetetlen úgy megfogalmazni bármit is, hogy az mindenkinek ugyan azt jelentse, de akár két embernek sem ugyan azok az érzéseik támadnak látszólag egy azon dologról. Éppen ezért a jólét is egy megfoghatatlan dolog. Mindenkinek teljesen egyedi kívánalmai vannak, amit meg szeretne kapni az élettől. Mindenkit más tesz boldoggá.

Egy valami azonban teljesen biztos: Abban a pillanatban, hogy veszed a “fáradtságot” és tudatosan végiggondolod mi az, amit meg szeretnél kapni, el szeretnél érni, értelmet kap az életed. A vágyaid meghatározásával gyakorlatilag a céljaidat tűzöd ki magad elé. Újabb és újabb hajtóerőt kapsz, mert szerintem ez az élet értelme. Ezért vagyunk itt: jólétben és ezáltal boldogságban élni, nem csak anyagi téren, hanem teljes egészében. Keresni és érezni mind azt a jót, ami velünk történik, és tudatosan megélni minden pillanatot.

Pista!

Remélem elolvasod ezt a bejegyzésem, mert Neked írtam. Keresd a jót, még a látszólag rosszban is, és tarts ki!

Szeretettel:

Árpi

Published in: on 2009/07/27 at 22:14  Hoszzászólás  
Tags:

Öt kulcsszó II. rész

Fél tucatnyi tényező

“- Tudod, Jim – magyarázta egyszer tanítómesterem, Earl Shoaff -, az eredmények nyolcvan százalékban mindig fél tucat tényezőre vezethetők vissza.

Akár egészségünk megőrzése, az anyagi jólét, személyes fejlődés vagy valamely üzleti vállalkozás a cél, a diadalmas siker és a csúfos bukás között az tesz különbséget, mennyire elszántan kutatjuk fel, tanulmányozzuk ezt a fél tucat tényezőt.

Mielőtt tehát új vállalkozásba fogunk, vagy új célokat tűzünk ki, célszerű feltenni a kérdést: MI AZ A FÉL TUCAT TÉNYEZŐ, AMELY LEGINKÁBB BEFOLYÁSOLJA AZ EREDMÉNYT?”

(Jim Rohn: A jólét és boldogság 7 stratégiája)

“A legtöbb embernek a legnagyobb kihívás ez: megmozdulni. A legtöbb ember vállalkozó cselekvése a tervezgetésben, az álmodozásban, a molyolásban merül ki!”

“A legnagyobb hiba, amit el tud követni, az az, ha nem cselekszik, ha nem szerez tapasztalatot, ha nem lép a piac elé!”

(Schlingloff Sándor: A “szabadság” rabszolgái)

“A siker titka annak felismerése, hogy az adott pillanatban és helyzetben a meglévő tudás, képesség és tehetség birtokában milyen szellemi és anyagi energiák mozgósítására, továbbá milyen konkrét lépések megtételére van szükség az eredményhez.”

Demján Sándor

Published in: on 2009/07/26 at 23:18  Hoszzászólás  
Tags:

Öt kulcsszó I. rész

Alapok

“A siker nem egyéb, mint a sikeresség alapelveit következetesen alkalmazó életvitel természetes folyománya”

“Az alapok jelentik a kezdetet, azt a létező valóságot, amelyből minden más folyik.”

Az alapokat nem tudod megszerezni anélkül, hogy ne kutatnál folyamatosan újabb és újabb ismeretek után. Aki felelősséget vállal az életéért és nem hajlandó mások kénye-kedve szerint leélni az életét, az folyamatosan kutat, keresgél, tanulmányoz. Mindenkinek vannak álmai, vágyai, amelyeket szeretne, ha létrejönnének, teljesülnének. Sokan megmaradnak abban a hitben, hogy mindenhez szerencse kell, de vannak páran, akik felveszik a kesztyűt és nem hiszik el, hogy Ők saját maguk nem képesek irányítani az életüket. Nem hiszik el, hogy a körülményeket nem lehet befolyásolni. Nem hiszik el, hogy a körülményeket nem tudják saját maguk úgy irányítani, ahogy az nekik a legtöbb jót eredményezze. Ilyen ember Jim Rohn is és ilyen ember vagy Te is, hiszen rátaláltál erre a blogra és olvasod ezt a bejegyzést.

Az alapokat saját magadban találod meg. Te magad hozod létre azokkal a gondolatokkal, amelyeken elmélkedsz és amelyekre figyelmet fordítasz. Ahogy a Teremtő gondolatok című bejegyzésben is Charles F. Haanel nyomán írtam: Minden gondolat ok, és minden körülmény következmény.

Aki ezt megérti az tudja, hogy folyamatosan tanulni kell, hiszen a folyamatos tanulás az, ami az uralkodó gondolatainkat abba az irányba tereli, ami meghatározza a jövőbeni életünk irányát. Ha a sikert tanulmányozod, akkor a siker feltételeit ülteted el életedben és amire gondolsz az előbb-utóbb megjelenik a valóságodban, mert megváltoztattad az okot (gondolataidat), ami megváltoztatja a következményeket (körülményeket).

Published in: on 2009/07/26 at 08:06  Hoszzászólás  
Tags:

A gazdagok elkötelezik magukat a siker mellett

“A gazdagok elkötelezik magukat a siker mellett, a szegények csupán szeretnék a sikert elérni.

A gazdag emberek fejében az jár, hogy “Én alakítom az életemet.” A többiek úgy gondolják, hogy “az élet egyszerűen megtörténik velük.” A sikeres emberek felvállalják a felelősséget a jelenlegi helyzetükért. A sikertelenek erre képtelenek, és ehelyett, inkább eljátszzák az áldozat szerepét: másokat hibáztatnak önmaguk helyett, folyton mentegetőznek és panaszkodnak. De a valóságban nem létezik olyasmi, hogy gazdag áldozat: valahányszor panaszkodsz, másokat hibáztatsz vagy mentegetőzöl, nem teszel mást, mint az áldozat szerepét igyekszel művészi módon előadni – és gyakorlatilag anyagi öngyilkosságot követsz el.

A legtöbben engedik, hogy a félelműk, az aggodalmaik és a kételyeik lebénítsák őket.

A gazdag emberek a félelmeik, aggodalmaik és kételyeik ellenére is cselekvőképesek. A félelem nem más, mint egy betanult gondolkodásmód, ami állandóan jelen van a gondolatainkban. Ha képes vagy megszabadulni a téged megbénító gondolataidtól, akkor boldog és sikeres leszel.”


Beszélgetés T. Harv Ekerrel “A milliomos elme” című könyv szerzőjével

Fordította: Kajárik Béla

Published in: on 2009/07/19 at 05:15  Hoszzászólás  
Tags: ,

Teremtő gondolatok

  1. Minden gondolat ok, és minden körülmény következmény; ezért lényeges annyira, hogy gondolataink irányításával csak a kívánt körülményeket idézzük elő. (Vigyázz mit kívánsz, még a végén teljesül!)
  2. A belső világ az, amely a külsőt létrehozza, ezért tehát kreatív, és minden, amit a külső világban találunk, mi magunk teremtjük meg a belső világunkban.
  3. A belső világ az ok, a külső világ a következmény. Ahhoz, hogy megváltoztassuk a következményt, az okot kell megváltoztatnunk.
  4. Minden növekedés belülről fakad.
  5. Az érték egyedül az alkalmazástól függ.

Charles F. Haanel: Mesterkulcs rendszer

Published in: on 2009/07/18 at 16:52  Hozzászólás (1)  
Tags:

Agyő félelem (és torokfájás)!

Fóki megint alkotott! :-)

A bejegyzés itt olvasható:

http://www.thesecret.hu/node/8240

Köszi Fóki!

Published in: on 2009/07/17 at 22:55  Hozzászólás (1)  
Tags:

Akaraterő

„Az akaraterő nem más, mint az a megingathatatlan elszántság, hogy végigcsináld, amit elhatároztál. Ha magam elé tűzök egy feladatot, tűnjék bármilyen jelentéktelennek is, elvégzem. Különben hogyan tehetnék szert arra az önbizalomra, amely lehetővé teszi, hogy ha úgy döntök, megcsináljak fontos dolgokat is?

Ezért aztán vigyázok, hogy ne kezdjek nehéz és célszerűtlen feladatokba. Szeretem, ha nyugodtan dolgozhatok, és marad időm a pihenésre is.”

George S. Clason: Babilon leggazdagabb embere

:-)

Published in: on 2009/07/14 at 23:28  Hoszzászólás  
Tags: ,

A gazdagodás leckéje

  1. Megtanulni kevesebből megélni, mint a bevételek.
  2. Csak értékes tanácsokat elfogadni.
  3. Megdolgoztatni a félretett pénzt.

Gazdagság ott jön létre, ahol az ember munkát fektet be.

Published in: on 2009/07/14 at 21:21  Hoszzászólás  
Tags:

A gazdagsághoz vezető út

” – A gazdagsághoz vezető utat akkor leltem meg, amikor elhatároztam, hogy mindennek, amit megkeresek, egy része az enyém, hogy megtartsam.

- De amit keresek, az mind az enyém?! Nem? – mondtam megütközve.

- Egyáltalán nem – válaszolta. – Nem fizetsz a posztószövőnek? Nem fizetsz a szandálkészítőnek? Nem fizetsz mindazért, amit eszel? Élhetsz Babilonban úgy, hogy ne költenél? Mennyi volt a múlt havi kereseted? Mennyi volt a múlt évben? Ostoba! Mindenkinek fizetsz, önmagadat kivéve. Fajankó! Mások számára dolgozol. Ilyen alapon lehetnél rabszolga is, akit ura a munkájáért etet és öltöztet. Ha viszont kereseted egytizedét megtartod magadnak, mennyi pénzed lesz tíz év múlva?

- Annyi, amennyit egy évben keresek – válaszoltam nyugodtan, mert a számokkal mindig jól álltam.

- Te csak az igazság felét mondtad ki. Minden arany, amit megtakarítasz, a rabszolgád, és neked kell, hogy dolgozzék. Minden garas, amit megkeres, a szülötte, amely további pénzeket fialhat neked. Ha gazdag akarsz lenni, akkor fialnia kell annak, amit megtakarítasz, és a szülötteinek is fialniuk kell. Együtt kell segíteniük téged, hogy részed legyen abban a bőségben, amire vágysz. Most azt gondolod, semmivel fizetek neked nehéz éjszakai munkádért, ám ezerszeresen túlfizetlek, ha képes vagy megérteni a titkot, amibe beavattalak. Amit keresel, annak egy része a tiéd, hogy megtartsd. Ez legalább kereseted egytizede legyen, bármekkora kicsi legyen is az. Ha megengedheted magadnak, lehet több is. Fizess először magadnak! ne végy a szabótól és a cipésztől többet, mint amit megengedhetsz magadnak, és marad majd, hogy egyél, jótékonykodj és penitenciára is az isteneknek. A gazdagság, hasonlatosan a hatalmas fához, piciny magoncból nő ki. Az első megtakarított garasod az a magocska, melyből idővel kinő gazdagságod hatalmas fája. És minél lelkiismeretesebben gondozod, locsolod ezt a fát rendszeres megtakarításokkal, annál hamarabb pihenhetsz majd az árnyékában.”

Georg S. Clason: Babilon leggazdagabb embere

Published in: on 2009/07/14 at 14:31  Hoszzászólás  
Tags: ,

Papírhajók – a megengedés játéka

“A folyó remekül szimbolizálja magát az Áramlást. A vágyaidat pedig formázd meg kis papírhajókként. Egyszerűen végy egy tiszta papírt, írd fel rá a vágyadat, lehetőleg a legtisztább, a képihez legközelebbi fogalmazással. Mondjuk így:
„Elutazni egy csodálatos helyre nyaralni”. Ne írj semmiféle ezt akarom, azt akarom dolgokat, vágyadat csak így, egyszerűen, főnévi igeneves formában írd le. Éld meg, ízlelgesd gondolatban a jelentését, miközben a papírból egy papírhajócskát hajtogatsz. Vidd el a hajócskát egy folyóhoz és bocsásd vízre, azaz engedd el. Érezd e cselekvés közben, hogy megengeded, az Áramlásnak, hogy vigye a vágyadat.”

A teljes szöveg itt olvasható: http://www.thesecret.hu/node/8209

Köszönöm Fóki!

Published in: on 2009/07/14 at 13:53  Hoszzászólás  
Tags:
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.